Mázas étkezési edény

Cserépből való edény, mindig mázas; csak kivételes esetben nem díszített. A fazék után a paraszti háztartások legfontosabb edénye. A tihanyi alapítólevélben említett tálkészítők felbukkanása is igazolja, hogy régóta, használják. A 15–16. század óta mázolják és díszítik. Akkoriban már nemcsak közönséges használatú edények voltak, hanem a színes és díszített tálakat, tányérokat falra is akasztották a lakásbelsők díszítésére. Emiatt terjedtek el az akasztófüllel is ellátott tálak, tányérok.

Díszítményeik révén neves tálkészítő központjainkkal azonosíthatók, mint pl.

• az alföldiek (Hódmezővásárhely, Tiszafüred, Mezőtúr)
• és a sárköziek (Szekszárd, Baja, Mórágy, Siklós, Mohács stb.).

A fából való tányérok használatáról a levéltári összeírásokban, leltárakban szereplő és a múzeumi tárgyak tanúskodnak. Ezek készítése specialisták feladata volt. Részben étkezésre használták, ill. a nagyobb melence formájúakat dagasztásra. Mivel ezeket a történeti Magyarország fában gazdag, magas hegységeinek területeiről szállították cserekereskedéssel (román, szlovák specialisták), az I. világháború után szállításuk megszűnt. Lényegében ekkor tért át a cigányság némely tagja a puhafából történő edényfaragásra. A két világháború között ezek használata rohamosan csökkent.