Ételek pirítására, pörkölésére, sütésére

Tűzálló agyagból való, széles fenekű, kerek, lapos edény, alján három, rendszerint egymástól egyenlő távolságra elhelyezett lábbal. Oldalfala magasságától függően van mély és lapos változata.

Fogói változatosak:

• korongolt nyél, amelyet a fenekével nagyjából párhuzamosan helyeznek az oldalára;
• egy, illetve két fül;
• ritkán egy-egy nyelvecskéhez hasonló ovális lapocska, amelyet szintén vízszintesen ragasztanak az edény pereméhez.

Rendszerint csak a belseje mázas, néha barna vagy zöld, kívül általában mázatlan.
Űrtartalmuk közepes, kb. 4 literes volt a legnagyobb.
A lábast a lakóházban szabad tűzön használták ételek pirítására, pörkölésére, sütésére. Oly módon állították az edényt a tűz fölé, hogy oldalról és alulról egyenletesen érhette a meleg.

Ilyen edények középkori ásatásainkból is szép számmal kerültek elő. Országosan elterjedt forma volt. A tárgy legjellemzőbb részének, a lábának neve vált az egész tárgy nevévé. A muzeológiai szakterminológia ezt a lábbal ellátott formát a népnyelvből vett lábas serpenyő, a láb nélküli változatot pedig a köznyelvi lábas névvel jelöli. Ez utóbbinak szintén ismeretes a serpenyő, cserpenyő, cseréplábas elnevezése is. A szabad tűz fölött e formát vas háromlábra állították, s úgy készült benne az étel. A zárt tűzhelyeken, pl. az ún. rakott sparhelten kizárólag e láb nélküli lábasokat használták, természetesen vas háromláb nélkül. A vasból öntött lábasok későbbiek. A két háború között szinte teljesen kiszorították a paraszti háztartásokból a cseréplábas minden változatát a vaslemezből préselt gyári lábasok.