Főző-, ritkábban élelmiszertartó edény
Tűzálló agyagból készült főző-, ritkábban élelmiszertartó edény. Az egyik legváltozatosabb formájú edényfajta. Szája általában széles, nyaka nincs. Egy vagy két függőlegesen elhelyezett füle van. Legszembetűnőbb formai tulajdonsága hasas formája.
A cserépedények között a legfontosabb szerepe van: ettől az edénytől kapta nevét maga a mesterség is a legtöbb európai nyelvben.
Alapformája és neve az egész magyarlakta területen azonos. A régészeti kutatások szerint hazánk területén a honfoglalás előtt készült darabok kontinuitása tulajdonképpen a napjainkig fennáll.
A fazék belül mindig mázas – sárga, barna, zöld –, kívül igen ritkán. Külső felületét vízszintesen vagy ferdén barázdálják, a nagyobbakat a vállon ujjbenyomásos abroncsszalaggal vagy vörös és barna földfestékes zsinórozással díszítik.
Európában tőlünk keletre és nyugatra szintén ismert. Az Árpád- és középkori ásatásokból is ismert. A feltárt fazekak általában széles szájúak, öblösek, tojásdad testűek, lefelé keskenyedők; kihajló szájuk néha tagolt. Mázazásuk a 15. század második feléig nem jellemző.
A magyarországi főzőedények legrégebbi és legfontosabb központjai a Gömör és Nógrád megyeiek, ahol feltehetően a 13. századtól készítenek fazekakat. A gömöri edényeket a tűzálló földdel nem rendelkező Alföldre szállították.
Nevezetesebb fazékkészítő központjaink:
- Fazekaszsaluzsány,
- Rimaszombat,
- Melléte,
- Süvéte,
- Poltár;
A Dunántúlon:
- Ják,
- Sümeg,
- Tapolca,
- Csákvár,
- továbbá a Züric-völgy
- és a Mecsek központjai
Keleten
- Rév,
- Désháza,
- Dés,
- Korond,
- Csíkmadaras,
- Magyarlápos,
- Bereck,
- Barcaújfalu,
- Alsójára,
- Torda,
- Lippa,
- Belényes,
- Zilah,
- Vámfalu.
E központok fazékformái egyúttal a szűk fenekű fazekak különféle típusait is jelölik:
pl. gömöri típusú abroncsos fazék, gömöri típusú fazék festett zsinórozással; révi típusú fazék; csákvári típusú fazék: szakállas fazék, csíkos fazék; Vas megyei típusú fazék; sümegi típusú fazék; magyarláposi típusú fazék; alsójárai típusú fazék, aránka stb.
A paraszti háztartásban a fazék legfontosabb funkciója a főzés volt. Főztek benne szabad tűzhelyen vagy bent a kemencében, sőt egyes vidékeken a mezőn is. Olyan ételek főzésére volt a legalkalmasabb, melyeknek – mint a káposzta, bab, húsleves, kása – egyenletes, lassú tűz kellett.
Elnevezései jelzős összetételűek, rendszerint jelölik:
- a származást: tótfazék, rimaszombati fazék;
- a formát: keskeny fenekű fazék, csücsös fenekű fazék;
- a funkciót: lagzis fazék, ezek között egyfülű a leveses fazék, a kásás fazék pedig kétfülű;
- a mázoltságot vagy annak hiányát: vászonfazék, parasztfazék, csíkos fazék, díszítettségét: abroncsos fazék;
- az űrméretét; iccés háromfuntos, kupás vékás;
- az árát: garasos, négykrajcáros fazék.
A szűk fenekű főzőfazék főbb típusai:
- nagyfazék, vagy lakodalmas fazék: magassága 30 cm felett van;
- fazék; magassága 20–30 cm;
- kisfazék: magassága 15–20 cm vagy ennél is kisebb (bögre).
A múlt század vége óta fokozatosan áttértek a téglából rakott, ill. fémből öntött tűzhelyen való főzésre, és a klasszikus formájú szűk fenekű fazekat a tűzhelyen jól ülő, a tűzhely vas lapján csak alulról melegedő széles fenekű fazék, lapos fenekű fazék, totya fazék, sparhertos fazék váltotta fel. Ez szélesedő aljú, nagyjából csonka kúp alakú edény; belül mindig mázas, kívül csak ritkán mázatlan, sima felületű.